101-1001

Hetek óta szemezek a 101-1001 kihívással. Százegy dolog ezeregy nap alatt. 
Össze tudok írni ennél sokkal de sokkal több dolgot is: nálam az volt a lélektani fal, hogy 1001 nap. Három év. Van-e három év ezzel a kurva tripla negatívval a hátam mögött. Lesz-e három év, sokszor 3 év.
Nem lehet ilyen beszarandusz módon élni. Az utolsó lökést adtad, úgyhogy akkor nézzük, mit az én kihívásom a következő nem egész 3 évben, évre.

Lehet kicsi, nagy, komoly, hülyeség - íme a listám 2014. november 8-tól 2017. augusztus 5-ig.

1., Elkészülni életem első DD naplójával. A December Daily nagy hagyomány külföldiában, gyakorlatilag olyan, mint egy emlékkönyv, ami az év legvarázslatosabb hónapját örökíti meg. 

2., Szeretnék egy gyönyörű svájci karórát.

3., Megtanítani Barnusnak, hogy kell cipőt bekötni. Gergő még 3 év múlva is kicsi lesz hozzá.

4., 38-40-es méret. So close.

5., Megalkotni a tökéletes gluténmentes, vegán hamburgert.

6., Katona Klárit hallgatni a kocsiban.

7., Műkorcsolyát nézni élőben.

8., Megtanulni korcsolyázni.

9., Megvenni A tökéletes barna csizmát.

10., És egy feketét.

11., Minden hónapban 1 csomagot összeállítani és jótékony célra adni.

12., Elmenni egy kutyakiállításra és ha kell, ha nem, őrjöngve drukkolni a kutyáimnak.

13., Végigolvasni a Bibliát. 

14., 5x színházba (koncertre, kiállításra) menni. Kevés? Muhaha. Kicsik a kölykök, ezt az ötöt is bajosan teljesítem majd.

15., Elmenni egy profi családi fotózásra.

16., Lefutni 5 kilométert. Egyben. Ehhez persze meg kell tanulni futni. 

17., Gergőt bőgve elindítani a bölcsibe.

18., Ugrálóvárban ugrálni.

19., Egy napot day spa -ban tölteni.

20., Betlehemezni a gyerekekkel.

21., hm. Írni egy könyvet;)

22., Csókolózni egy hídon. Lehetőleg valami romantikus helyen, nem az autópálya felett valami bekötőn.

23., Egy nyaklánc, amelyen pici körmedálokban a családom neveinek kezdőbetűi vannak.

24., Lépőköveket készíteni a kertbe - mozaikosat, kézzel

25., Egész télen fenn hagyni a karácsonyi izzókat a függöny mögött.

26., Elolvasni egy Karinthy könyvet.

27., Elmenni a Gerbaudba randizni. Még akkor is, ha csak egy kávét ihatunk.

28., Végigvinni egy 30 napos jóga kihívást. 

30., Végignézni a Miért éppen Alaszkát.

31., Beindítani egy új vállalkozást.

32., Elvinni Barnabást 2x koncertre, 2x bábszínházba, 2x cirkuszba. - Megvan a két cirkusz! Meg két bábszínház is: Boribon és Annipanni (2014. dec. 30) és Túl a Maszat-hegyen (2015. február 14.). Megvan a 3. is, -bár ne lett volna!- Misi Mókus 2015. április 5-én. Borzalmas volt.

33., Hóangyalozni. 

34., Egy hónapon keresztül minden héten 2x eljárni úszni.

35., ... és az, hogy a két fiú is megtanuljon úszni.

36., Elmenni egy könyvkötő tanfolyamra.

37., Három hónapon át minden hónapban egyszer randevúzni. Nyilván a férjemmel.

38., Soha fel nem húzni nem egyforma ágyneműt.

39., Kitörölni mindenkinek a telefonszámát, akivel nem volt semmilyen kapcsolatom az elmúlt egy évben.

40., Felhőkével királylányos-rózsaszínes fotózást rendezni.

41., Léböjt kúrát tartani.

42., A teraszon aludni a csillagok alatt.

43., Napozni úgy, hogy még a csontjaim is átmelegedjenek.

44. Sok üveg pezsgő. Délelőtt. Ok nélkül. Szigorúan kristály pohárból.

45., Elmenni Schönbrunnba. Mindig tudni akartam, hogy honnan szökött el Sissy.

46., Bowlingozni.

47., Elmenni Aggtelekre a cseppkőbarlangba.

48., Annyi epret enni, hogy szinte kidurranjak. Igen. Egy óriási, ÓRIÁSI eperkosár határozottan a szívem vágya.

49., Megnézni a Gyűrűk ura összes filmet. Végre tudni, mi a retekről szól.  - Első rész teljesítve. 

50., Tűzrakó helyet építeni, nyáron bográcsozni, télen almát sütni.

51., Egyszer elmenni a gyerekekkel gyalogtúrára. Csak szervezettre merek, mert beszari vagyok.

52., Szánkózni

53., Megvenni a Chanel Vendetta lakkot.

54., Elmenni egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra

55., Mindennap elmondani Barnabásnak a MI mondatunkat: amikor megszülettél, a világ egy sokkal  jobb hely lett.

56., Felszerelni egy madáretetőt az első fenyőfára.

57., Nyárra pedig madárfürdőt készíteni, ugyancsak a kismadaraknak.

58., Elmenni egyszer egy arborétumba

59., Elmenni egyszer csajbulit tartani (mint a régi szép időkben:tűsarkú, sok bor, piros rúzs)

60., Kötni egy sálat.

61., Képeslapot küldeni valakinek.

62., Elaludni egy függőágyban.

63., Végigvinni a terápiát (nagyjából egyébként sanszos, hogy valamikor akkortájt lesz vége)

64., Csurig teletenni a fehér fényképfalat a házunkban.

65., Beiskolázni Barnabást. (Iskolázni! Az! Én! Most! Született! Kisfiamat!)

66., Sokkal jobb feleséggé válni. Ez nem tudom, hogyan lesz mérhető.

67., Egy hónapon át minden héten egy este társasjátékozni.

68., Elmenni táncházba.

69., Hétszámjegyű megtakarítás letétbe, a fiúk nevére.

70., Végig, végig, végestelen végig egészségesnek maradni, és megtapasztalni, hogy ez mennyire jó, mekkora erő, és hogy ez még csak az eleje, mert sok-sok évtized jön még.

71., Még egy tetoválás. Egy egészen aprócska.

72., Minden hónapban egy hétvégére teljesen kikapcsolni a számítógépet.

73., Kijönni/abbahagyni/kikapcsolni azokat a filmeket, előadásokat, könyveket és ... embereket, akik csak az időmet rabolják.

74., Elérni, hogy ne legyen annyi minden az éjjeliszekrényemen, mintha csak és kizárólag az ott található tárgyak segítségével kellene leélnem a maradék 50-60 évet - Ez is pipa, mert vettünk egy polcot.

75., Elhinni, hogy van még 50-60 év. Tudni.

76., Karácsonyi vásárba menni. A fények! A díszek! Az illat!

77., Varratni nyári függönyt az előszobába. Most csak téli van, ami fogja a hideget, de nyárra túl komor.

78., Csobogó a lakásba.

79., Egy igazi, minőségi kézimunka asztalka.

80., Tartani a diétát.

81., Dodgemezni a vursliban.

82., Egy hintaágy a teraszra. Juj, de jó lesz!

83., Megcsináltatni a fogaimat. Nincs velük gond, de szeretném, ha olyan szépek lennének, mint kemó előtt.

84., Valami ultragiga sztár koncertjére elmenni.

85., Bevezetni a hálaadás napi vacsorát.

86., Venni egy Silhouette cameot (basszus, azt hittem, csak a sizzix kell. Móni, megfertőztél)

87., Megcsinálni a házunk címerét.

88., Málnalekvárt készíteni! Még sosem csináltam, és olyan nagyon ritkán eszünk málnát, pedig imádom!

89., Újra elmenni az Operába, újra a Diótörőre és újra igent mondani Neki. Előtte persze jól halálosanörökremegfenyegetni, hogy meg is kérje újra a kezem.

90., Akkor, amikor a legidegesítőbbek a fiaim, nem szemet forgatni, hanem beszállni a buliba. Tovább firkálni velük a falat. Ki is színezni.

91., Lefesteni a házunkat. Bekeretezni.

92., Éjszaka sétálni a csípős hidegben és forralt bort vinni termoszban.

93., Bikiniben napozni és barnítani a hasamat. Nyilván emberektől elzárt területen adnám elő ezt a performanszot.

94., Egyforma pizsit venni a gyerekeknek Karira.

95., Sziklakert projekt. Valahogy nézzen már ki.

96., Elmenni egyedül egy meditációs hétre.

97., 5 éves naplót készíteni- 5 éven át, 365 napon keresztül minden nap egy kérdés. Érdekes visszanézni, hogy hogy változnak a válaszok...

98., Megtanulni szépen, idegbaj, horror nélkül ünnepelni.

99., Minden évben megírni a kérlek-et. Idén -figyelj - 45 ember kért elérhetőséget a doktornőhöz. Tavaly volt, akinek dagija volt csajok. Mára ő is túl van a kemón, előtte még a sugár. Basszameg. Ugyanakkor hurrá.

100., Élni. Élni, a jó életbe, élni. Élni és élni és élni. Minden nap. A gyerekeimmel. A férjemmel. A kutyáimmal. Élni az életemet.

+1 és egy (számomra) iszonytatóan drága táska is jöhetne, na.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése