Sosem felejtem el azokat a leandereket

Gyönyörű, fuksziaszín leanderek voltak, a százéves tégla épület előtt. Ott parkolt az autónk, a fák lombjain átszűrődött a napfény, mi pedig összebújtunk, összekapaszkodtunk Gergővel. Mohón evett, néha kinyitotta a szemét, felpillantott rám és elégedett volt.



Folytak a könnyeim a boldogságtól, a hálától, hogy megtapasztalhattam ezt az érzést. Megtapasztalhattam, milyen a testemből táplálni a kisfiamat, hogy milyen nyugalmas, ringató, felejthetetlen pillanatok ezek.


Tizenöt perc múlva mondták meg, hogy a szövettan eredménye szerint rosszindulatú emlőrákkal kell megküzdenem a következő hetekben, hónapokban.


Medve ott állt mellettem, csak annyit tudtam kérni tőle, hogy vegye át tőlem a mindössze 9 napos Gergőt, én pedig lerogytam a székre. Mellrák. Diónyi, rosszindulatú csomó. Otthon vár egy 3 és fél éves fiúcska, a férjem karján pedig az alig 9 napos gyönyörűségünk, én pedig ismét harcra készülök. Hatalmas harcra.






Július 16-án műtenek. Reményeim szerint tökéletesen kimetszik majd az oda nem való területet és kivesznek egy spéci nyirokcsomót is - annak pedig tisztának KELL lennie. Ez a feladat. Ez a MINDEN most.






A tejemet azonnal elkezdték gyógyszeresen apasztani, mert így műthetetlen, rám pedig laborok, vizsgálatok és egy műtét vár, egy műtét, amiből nem tudom, hogy kelek fel. Lehet, hogy jobb mell nélkül.






Utána kemoterápia vagy sugárterápia következik, de ez van, állom, kiállom, átharapom a sziklát is ezért a három pasiért. Medvi, Barnus, Gergő, miattatok kell, miattatok muszáj.






Sosem felejtem el azokat a leandereket.







--------------------------------------

I will never ever frget those oleanders.

Georgeous, fuchsia coloured oleanders, just in front of the hundred years old brickstone building. We were sitting in our car, she sun gently shined through the tree leaves, and we just held each other, so close, so tight with my tiny, only 9 days old baby boy, Gergo.

He was eating eagerly, opening up his eyes once in a while, throwing a glance at me and he was pleased

I was so happy, grateful, overwhelmed with joy to experience this feeling I could not hold my tears back. The feeling of feeding my baby from my own body - it was brand new for me.

Right 15 minutes after this I was told that according to the histology results I will have to fight a malingant breast cancer in the forthcoming weeks and months. Breast cancer.

Bear was standing right next to me, I could just ask him to take over the baby and I flopped down to the chair. Breast Cancer. A malingant nodule, size of a big walnut. At home a 3 and a half year old big boy is waiting for me to come home, right here in the arms of my husband our 9 days old newborn. Total shock.

Date of the surgery is 16th June. I want so bad to get perfectly rid of the bad area. The surgeon will take out a lymph noudle - and all I know now, is that lymph node MUST be clear. Right now this is everything.

No more breastfeeding. Series of blood tests, medical examinations, and a surgery are ahead. A surgery with a blurry outcome - clearly there's a chance for me to wake up without my right breast.

All this will be followed by a chemo- and a radiation therapy. Ok, the fight is on. I will stand still, no matter what. My two sons and my beloved husband - for them, for these guys I could do anything. Anything within my power and beyond.

I am scared.


And I will never ever forget those divine oleanders.