Ádámmal az élet

csupa móka és kacagás.Vegyünk például egy egészen egyszerű keddi napot,amikor a sikeres mellultrahang utáni felszabadult örömét kellett kiélje.

Azzal kezdte, hogy bement a henteshez a rendelő mellé, vett disznósajtot, száraz kolbit és csirkefarhátat a kutyának (classy moove, isn't it?).

Aztán amikor könnyes szemmel kifejtettem neki, hogy jaj, pedig már teljesen azt hittem, hogy meghalok, azt válaszolta, hogy 

a., pedig meg fogok halni, csak még nem most

b., "attól, hogy hülye vagy, én még szeretlek"

------------------

Mindegy, túltettem magam rajta. Pláne, hogy amikor megemlítettem neki, hogy mennyire szuper lenne nekem egy softshell kabát-mert mint említettem FÁZOM- akkor felajánlotta, hogy "itt a Mountex,menjünk be és nézzünk neked valami gúnyát". Kabátot nem találtunk, de még most is visítva nevetek, ha felidézem ezt a mondatot.

Ezzel együtt lélekemelő nap volt. Gondoltam, elmondom neki, hogy szeretem. Hogy csodás ez az ősz. Hogy szinte ragyognak a levelek. Hogy mennyire szeretnék belefeküdni az avarba, és kitárni a szívem, és megköszönni a Sorsnak, hogy itt lehetek.

Ő rám nézett, azokkal a gyönyörű, kék szemeivel, és... 

" meg kell állnunk a Praktikerben, mert kell osb lap a kutya házába."