Ha azt várod, hogy

"és karácsonyra minden összeállt, mert a legfontosabb a szeretet", akkor ne olvass tovább.

Kurvára nem úgy telt el ez a pár nap.

Kezdem egy rövid kitérővel: soha nem volt segítségem, de mióta a kemó az új hobbim, azóta hetente 3x jön takarítónő.

Nagyon megkedveltük, nagyon sokat segített, nagyon nehéz időszakban volt velünk és persze mindezért roppant hálásak is voltunk neki. Minden téren.

És természetesen nem szóltunk, hogy piszkos a lépcső, hogy ragadnak az edények és hogy a gyerek ágya alatt is fel kell porszívózni, hisz fogta a gyerekemet, amíg hánytam, tisztába tette, amíg a kajáját készítettem és vigyázott rá, amikor orvoshoz mentem.

A bibi az lett, hogy a takarítás akkor sem volt meg, amikor otthon voltam - és egyre inkább nem volt meg. Volt olyan hét, hogy 3x6 óra alatt nem sikerült eljutni a fürdőszobáig, vagy hogy 2 havonta sikerült csak lejutni a mosókonyhába meg Medve dolgozójába. Igen, mi rontottuk el, de sajnos ez elkerülhetetlen volt: nem lehet "távolságot tartani" úgy, hogy közben pólóban-bugyiban hányni jársz, kopaszon.

Sajnos akármennyire is megszoktuk, többször szólni kellett már a takarítás miatt, ugyanis ha ő nem csinálja meg, akkor nekem kell, én meg nem tudom és a sugár alatt nem is fogom tudni. 

Az utolsó csepp talán az volt, hogy el kellett mennünk itthonról, és mire hazaértünk, konkrétan az előszoba volt felmosva, ezen kívül semmi, még egy porszívózás se, de neki ki volt festve a körme és ragyogóan kisminkelte magát. Oké, szemét vagyok, hogy csak az előszobát említettem, végülis a fésülködőasztalomat letörölte ennek köszönhetően...

Na szóval karácsony előtt hirtelen roppantul megbetegedett, és sajnos nem tudott jönni takarítani, majd csak az ünnepek után - így nekiláttam s.k.,és felfedeztem, hogy MINDEN, MINDENHOL iszonyú retkes, és konkrétan a rendezett felszín mögött rohad a ház (besöpörve minden a szekrények mögé, ágy alá, pult alá, és úgy egyáltalán, olyan helyekre, ahova eddig esélyem nem volt lehajolni, mert az agyamat is kihánytam volna.)

Szóval takarítottunk. Végig 23-án és 24-én is, súroltunk, sikáltunk, honfoglaltunk, purgáltunk. Olyannyira nem haladtunk, és olyannyira elhatalmasodott a káosz (takarítás, gyerekek, fúrás, szerelés, mosógépből folyt a hab, pulyka a sütőben és nincs kész, és már este 8 van), hogy 24-én este tojásrántottát ettünk. Oké, laskagombával és tejszínnel, meg forralt almalevet ittunk hozzá (köszi a tippet Klaudia),de akkor is: rántottát, wazze.

Sebaj, majd holnap. 

Aztán 25-én délelőtt keresztelőn voltunk (erről majd később), mire hazaértünk, én már pocsékul voltam, és ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytunk, mert jön a család, kész kell lenni. 

A kegyelemdöfés az volt, amikor kiderült, hogy Medve zsebében véletlenül benyomódott az a kurva garázskapu távirányító, és a garázsban gondosan elhelyezett 5 és fél kilós, aranybarnára-pirosra sült pulykát a nyitott ajtón beszökő Gubanc kicibálta az udvarra, szanaszét rágta és meghúzkodta a földön. Egy kurva csonkot találtunk csak, amit könnyes szemmel néztünk vagy 10 percig, 50 perccel a vendégek érkezése előtt. És esély nem volt mást főzni már. 

Nem, nem tökéletességről beszélünk, egyszerűen nem volt más kaja itthon.

Mindketten trenyában, kaja semmi, nincs megterítve, szakad rólunk a víz - és ekkor valami elpattant. Felhívtam anyut, hogy ne jöjjenek, tényleg ne, mert így 2 héttel az utolsó kemó után ez nem az az este, ez most nem sikerült, ebbe most beletört a bicskánk - és egy szó nélkül megértették. Majd beszélünk, feküdjünk le,szarjunk az egészre, holnap jönnek, anyu itt is marad, segít, nyugi.

Nem úgy Medve családja. Hohohohóóóó, hát mi az, hogy holmi fityfasz indokokkal ke-resz-tül-húz-zuk az ő számításaikat, ha egyszer dzsingül bellsz van, akkor dzsingül bellsz van, ők jönnek, hat lóval se lehet őket megállítani. Ők egyébként sem vendégségbe jönnek, meg joguk van, meg mit képzelünk mi, szóval ők jöttek. És frissek voltak, illatoztak, boldogáldottkarácsonyt meg hurrá, hogy együtt vagyunk, és "azért biztos szeret anyukád, akkor is, ha nem jöttek el (!!!!!!!!!!!!!!!!), meg "nem baj, ne búslakodj, itt vagyunk mi és együtt vagyunk, csak ez a fontos(!!!!!!!!!!!) 

Ettük a kibaszott pulyka muffinformában sült töltelékét meg pogácsát, én egy cicanadrágban és Ádám egy pecsétes atlétatrikójában meg egy felsőben (mert melltartót sem tudok venni, amíg benn a varrat). Medve festékfoltos melegítőben és egy szintén festékfoltos pulcsiban, borostásan, kócosan, és csilingelt a Jézuska, és nagy kacagás volt, és nagy művidámkodás, mert NEKIK EZ JÁR.

Az utolsó erőmmel befeküdtem a fa mellé, és bólogattam, hogy "nem baj ha nagy, majd belenő", de "nézd meg nem is nagy", "tavaszra jó lesz", "jaj, majdhogynem KICSI, ugye, Ági, hát mondd, nem majdnem KICSI???" és gombóc volt a torkomban.

Aztán elájultam.

És mire felkeltem, ugyanúgy ment tovább a buli, és közben a fél oldalam görcsöt kapott és félbénán ültem a karosszékben, de ők emiatt sem zavartatták magukat. Aztán kiállt a görcs, és újra meg tudtam mutatni, hogy hol a kiskanál meg a szalvéta, aztán visszabotorkáltam a karosszékhez és újra merevgörcs állt a fél oldalamba.

És ezt konstatálták, és maradtak még másfél órát.

És akkor elmentek.

De előtte megkapták azt, ami nekik jár, úgy lett, ahogy eltervezték, mert ebben az egész helyzetben, ez az egész karácsony csak róluk szólt. 

------------------------------

Ma ugyanúgy trenyában vagyunk. De végre meggyújtottuk a mécseseket. Kisírtuk magunkat. Beszélgettünk. Anyu hozott kaját,így ettünk is. Kirakósoztunk Barnabással. Aludtunk délután.

Holnap lehet, hogy rendesen fel is öltözünk.

És talán veszünk egy pár kacsacombot is.