Hosszú évek voltak, és ahogy göngyölítem-emlékszem-rendszerezem, egyre hosszabbnak tűnnek. Érdekes, hogy mindenféle fájdalom nélkül landol a konténerben minden, amit úgy ítélek meg, hogy már nem kell.
Minden egyes lépéssel közelebb kerülök ahhoz, hogy letisztuljon a kép - végre tudom, hogy mim van. Méltó helyre kerülnek a fontos emlékek, és igen, megtartok olyat is, ami a nehézségekre emlékeztet.
Egy régi lakáskulcs. Egy levél. Egy összetört telefon. A sugárterápiás alátét.
Nem felejtek.
Egy picit belehaltam.
Ideje újjászületni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése