2015. május 29., péntek

Tervek mára...

El sem hiszem, hogy végre-végre-valahára süt a nap.

Valószínűleg a fél napot a teraszon fogjuk tölteni, én laptoppal a gyerekek legóval.

Barnusnak rendetlenkedik a tüdeje, így neki kétóránként inhalálni kell Salvus vízzel, de hála az égnek semmi komoly, csak figyelgetni kell.

A munka mellett csip-csup dolgokat terveztem: pakolászni fogok, a kismillió üres képkeretet tervezem megtölteni a szép, de kallódó dolgainkkal, illetve a mi fürdőszobánkat szeretném kitakarítani, lemosni a falakat ecetes vízzel, hogy gyönyörűen csillogjon a csempe.

Jön a hétvége, úgyhogy szeretnék egy kicsit előre főzni, hogy tényleg egymással tölthessük az időt: svéd húsgolyókat készítek majd (úgy, ahogy mi ehetjük), barnamártást (na ezt még nem tudom, hogy fogom szójaszósz, melasz és balzsamecet nélkül, de majd igyekszem, már vannak ötleteim) és krumplipürét (ez egyszerű, itt nem kell variálni).
Sokat-sokat készítek majd, ha már nekiállok, legalább 3 kiló húsból, és szeretnék lefagyasztani is legalább 2-3 adagot úgy, hogy


  • egy zacskóba teszem a picit elősütött, tálcán fagyasztott gombócokat
  • és egy másik zacsiba a barnamártást
  • készítenék külön olaszos paradicsomszószt is
  • majd egy-egy adag húshoz hozzátűzőgépezek egy-egy adag szószt. Egy 470 és egy 430 literes fagyasztóm van, plusz a kétszárnyú hűtőnek az egyik oldala is fagyasztós, úgyhogy egy dolgot megtanultam: az úgyis megtalálom az egy vágyálom. Mint a darázsderék vagy a soha ki nem serkenő lábszőr.
Ha ilyen marad az idő - és miért ne maradna, akkor a teraszon fogunk enni, és a korábbi tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy egy dolog biztosan hiányzik az új kültéri étkezőasztalunkra: egy szalvétatartó. Az, ahogy ahogy Pocahontas fürtjei mellett száll a szélben a százezernyi szín/falevél/suhanó varázslat, na mindaz kiskutya kócbatekert f@sza volt ahhoz képest, ahogy Barnabás múltkor kivitt egy csomag szalvétát a terítéshez. Állítom, hogy Johanna nevű fenyőfánk tetején most abba fészkelnek a madarak, és azt is, hogy a környékbeli szarkák úgy érezték magukat, mint mi, amikor kiárusítás volt az obiban, mi meg költözködtünk - mindegy mit hozol, szinte ingyé' van, valamire meg csak jó lesz.

Na ilyen szalvétatartót néztem ki, valamikor útba kell ejteni az ikeát.

Ti mit csináltok hétvégén?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése