2015. június 5., péntek

Akupunktúra

Ha most kellene dönteni, azt mondanám, hogy nem az én utam.

A vizsgálat teljesen a keleti gyógyítás rituáléja szerint zajlott, elmondtam, hogy műtét volt, 6 kemó, 3 sugár, triple neg, grade 3, Ki: 45%, és minden más adatot. Elmondtam, hogy hogyan diétázunk, megmutattam a nyelvem, megmérték a vérnyomásom, kitapogatta a pulzusom, majd elmondta, hogy a máj pontokat, a vese pontokat és a slaktalanító pontokat fogja stimulálni.

S lőn.

Éreztem, bizsergett, volt tompa nyomás, ahova beszúrta a tűt, Kimeredt szemmel néztem a plafonon a sarokban lévő orbitális pókhálót miközben Barnabás (akit nem tudtam nem vinni), megköpölyözte magát odakint a kezelő előtt és jókat röhögtek az asszisztens-tolmáccsal, majd bejött 3 köpölyakármivel magán, hogy ő most transformers.

Kiszedték a tűt, kifizettem a kezelést, kifizettem a gyógynövényket, majd be is írtak a következőre, én pedig nem tudom, hogy lemondom-e, vagy nem. 

Nem tudom, tényleg nem.

Barátságos volt az orvos és a diagnózisból is kiderült, hogy tulajdonképpen olyan irtózatosan sok javítani való most nincs rajtam, csupán a májat és a vesét, illetve az anyagcserét kell stimulálni, továbbá a stresszt csökkenteni - ha van. Mondtam a petefészkeket is, ott maradt egy kis gyulladás, de úgy fest, a ciszta kiürült, a lázam lement, az egyetlen rossz dolog ebben a ciszta ürülésben az volt, hogy elmaradt ezen a héten a kedvenc barátcsalád-családbarát bolondjaimmal a találkozóm. 

Szóval most nincs akut gond. Bementem a nőgyógyászhoz is, minden oké, túl vagyunk a nehezén, el lehet (és el kell) kezdeni terhelni, mozogni.

Vége van.

Az akupunktúra nagy kérdés marad számomra, de most azt érzem, hogy helyette inkább másik filctollat választok a dobozból.


1 megjegyzés:

  1. Én jártam kezelésre három hónapig (pont három hónapig. :) ) meddőségi témában - utáltam. Fájt és rettentő unalmas volt a nyervogós zenét + férjem horkolását hallgatva fetrengeni a kezelőgyon. Még a lombik előtt voltunk, de több oldalról támadtuk a témát, tehát nem tudom, hogy pont ez hatásos volt-e. Végül sikertelen lombik után spontán lett a fiam.

    VálaszTörlés