2015. június 14., vasárnap

Mindenféle random - aludni úgysem tudok


  1. Megoldódott a Nagy Óvodai Krízis, ráadásul tök békésen és számomra nagyon elfogadhatóan, heti 3 nap viszem majd a gyereket a tervek szerint, de ez teljesen rugalmas, a többi napokon meg itthon bandázunk.
  2. A jósnő külön bejegyzést érdemel - elképesztő élmény volt. 
  3. Van saját ribizlink és nagyon finom!
  4. Vettem fürdőruhát. Hármat is. Egy tengerész csíkosat (még kis horgony is van rajta), egy málnaszínűt (borzalmas, mindenféle méltóságomtól megfoszt, olyan vagyok benne, mint egy robbanni készülő eper, de kellett. Kellett.) és egy fekete bodycon. Csúcs.
  5. Ezzel a lendülettel beszereztem a legédesebb, leghálásabb anyagú nyári ruhácskát. Rászoktam, hogy itthon is ruhában/szoknyában vagyok. Kényelmes, csajos, felöltözős.
  6. Paradicsomos, aszalt paradicsomos krumplipürét csináltam. Fenomenális volt.
  7. Megvettük az ikeában álmaim szennyestartóját, majd rájöttünk, hogy kettőt kellett volna, mert MÉG EBBEN SEM férünk el. 
  8. Befejeztük a feng shui kommandóm "szerelem, házasság" részét, szuper lett. Most az előszoba van soron.Nem, nem két kristály kitesz, hanem szekrényt bontottunk, átrendeztünk, nagyon jól szórakozunk...
  9. ... a kis vírusunk ellenére. Nem is részletezem.
  10. Húsos pitét sütöttem, kitaláltuk a házassági évfordulós ajándékunkat, cd gyűjteményt cseréltem a kocsiban (új kedvencek) és rendbetettem a gyerekek mesekönyves polcait (készül a 10 kedvenc mesekönyvünkről a poszt).
Miről olvasnátok a legszívesebben?
(ha még mindig a kávés beöntés, tökön szúrom magam :D)

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Miről olvasnánk, miről olvasnánk... hát mindenről! Természetesen.
    De például erről a listáról a szennyestartóról (nálam is érik a csere és bajban vagyok), meg a nyári ruhácskáról! Mennyire igazad van, hogy otthon is abban vagy! Meg a jósnőről, de hát arról úgyis fogsz írni, remélem.
    (És jó, hogy mondod, nekem is kellene új CD a kocsiba...)

    VálaszTörlés
  2. Meg arról, hogy érezte magát a férjed az AC/DC koncerten! :-)

    VálaszTörlés
  3. Jósnő???? Ezt még emésztenem kell :D
    Nem írtál az Avon mellrák elleni sétáról, idén nem voltál?
    Az Evernessről szóló beszámolód is nagyon érdekelne :)

    VálaszTörlés
  4. Arról mindenképp, hogy HOL vettél 3!!!! fürdőruhát, mert én egyet sem találok ami egyrészes és nem csillióba kerül. Meg aztán az a nyári ruhácska is érdekel...

    VálaszTörlés