Könnyes búcsút százéves, elkorhadt bútoroktól. Álmoktól, cégtábláktól, csavaroktól, eszközöktől. Búcsú soha be nem teljesedett álmoktól, fiatalságtól, illúzióktól.
Mindez azért, hogy helyet kaphassanak a mi álmaink: nagy összebújások, napsütötte bőr, homokos talpak és nagy kirándulások.
Festett kavicsok, beszélgetések, bográcsozások.
Nekünk is el kellett engedni a legalsó szint emlékeit. Búcsúztunk a "majd ha ott tartunk"-tól és a "hátha még egyszer arra visz az élet"-től, magunk mögött hagytuk a "jó lesz még valamire"-t és a "majd jövőre, ha...."-t.
Kriszta barátnőm kérdezte, hogy vajon miért kapjuk meg harmadszorra is ugyanazt a feladatot: más életét rendszerezni, más élete munkáját lezárni, úrrá lenni a káoszon?
Sok oka lehet, de számomra a legfontosabb üzenet talán mégis az, hogy meg kell tanulnunk a híres-nevezetes hurrikán szabályt: ha jön a vihar és három dolgot foghatsz meg, mihez ragaszkodsz?
Érdekes, hogy ugyanazokat a dolgokat írtuk fel a papírra Medvével:
- egymás
- a kis családunk egysége
- az otthonunk
Minden más nem a mi hatáskörünk, vagy ha igen, akkor... bocs, de mi akkor is ezt a hármat fogjuk, és csak reméljük, hogy más is belefér még a védett zónába.
Aminek mennie kell, azt viszi a szél, aminek maradnia, annak meg lesz helye.
Én nem vagyok a változások embere - nagyon nem. Most is lassan megy, lépésenként, de legalább már megy, már nem fáj, már nem okoz annyi álmatlan éjszakát.
Megtanultam. Háromból ment, de sikerült :)
-------------------
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése