2015. augusztus 1., szombat

Minden bizonnyal ez volt életem legkifacsartabb nyaralása.

Hamarosan vége. Egyik szemem sír, mert hát v.é.g.e., a másik nevet sírva röhög, mert összesen kétszer tudtunk eddig fürödni: vagy takarítottunk vagy esett az eső.

Azért voltak csodás, tényleg csodás pillanatok is: Tihanyban például szuperül éreztük magunkat és a Nagyvázsonyi Vár is igazán szuper program volt.
Barnuskának legjobban Süsü tetszett, de voltunk lovagi tornán is, apróddá is választották és vívott is a küzdőtéren:) Na mutatom:

...szóval először ugye Süsüvel. Barnesz már itt extázisban volt.



Kipróbálta, hogy kellett ágyút tölteni:

Festett és gyöngyöt fűzött szíve hölgyének, azaz nekem (mit szépítsem, ez volt a legjobb az egészben.)


 A lovagi tornán apródként szerepelhetett (egyébként tök jó volt, majd még mutatok képeket):

 Sólyom ült a karján (egyébként akárhány rendezvényre megyünk, a solymászokat mindig támogatjuk. Egyrészt adunk nekik némi pénzt, másrészt hamar elhozzuk onnan a gyereket.)


Nemcsak Süsüvel, hanem Süsüként is nagyon vidám:

 Édesapjával és kistestvérével, no meg a folyton fotózó anyukájával bejárta a vár minden zegét-zugát a kápolnától a tömlöcig, a vártoronytól a kőtárig, az istállótól a rondelláig.

Apropó, kistestvér. Hm. Nos, nála azért mérsékelten indult útjára a gyönyör. Mondhatom, hogy nem szállt fel a mókavonatra /nem aludt vicckuckóban /nem nyalt humorgömböt / nem csapott a lovak közé ami a fergeteges mókát-kacagást illeti.

Konkrétan egész nap olyan fejet vágott, mint aki szart szagol.


2 megjegyzés:

  1. Ági:D Vannak ilyen napok, igen:-))

    VálaszTörlés
  2. :D Ezen az uccsó fotón olyan a fiatalúr, mint akihez ördögűzőt kéne hívni!

    VálaszTörlés