de azt nem, hogy ennyire aprócska lesz és ennyire csendes.
Nem volt óriási vihar: az egész nem volt több, mint egy piciri kattanás - még reccsenésnek vagy roppanásnak sem nevezném.
Tegnap este még azt hittem, mára minden rendben lesz, de hajnalra egyértelmű lett, hogy ez megint a sérvem, így kizárt, hogy 4 órát vezetni -vagy akár csak ülni- tudjak.
Furcsa az élet. Nélkülem búcsúztatják ma a Nagyit, én meg várom az orvost, remélem nem lesz belőle kórház, mert az, na AZ most alapjaiban rengetné meg a családunkat.
.............
A Nagyapa temetésén sem voltam ott. A temető egy nagyon meredek hegyoldalban van, a nagyapa temetése télen volt, hó volt és jég, én pedig a negyedik-ötödik hónapban voltam Gergővel.
Nem tudom, hogy miért alakult ez most megint így, de amennyire tele van a szívem fájdalommal (és félelemmel, hogy mi lesz, ha nagyon nagy a baj), annyira bízom abban, hogy a Nagyi ezt nem véletlen rendezte így.
Mert most már ő is az Égiek között van. És az Égiek nem ismerik azt a szót, hogy véletlen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Nagyon nagyon szorítok Érted/Értetek! Légy erős!
VálaszTörlésNagyon régóta olvasom már a blogod.Sokszor éreztem ,hogy írnom kéne,de végül csak magamban drukkoltam,hogy jók legyenek az eredményeid,hogy haza jöjjön a kutyó......Több írásodat is megkönnyeztem,de amikor a nagyidról írtál ,akkor kézzel foghatóan éreztem,ahogy a szívem összefacsarodik......A temetés reggelén roppant egyet a hátam és nem tudtam felkelni.A család elment a szertartásra én pedig meggyújtottam egy gyertyát és éreztem a kezét a kezemben......így búcsúzott tőlem.Azóta is hiányzik az érintése.....Köszi,hogy megosztod a szíved darabkáit velünk! Éva
VálaszTörlés