... figyelem a kis testedet, ilyenkor még lehet, ilyenkor még nem vagy nagyfiú. Lázas vagy, lázas és bújós, szereted, ha az izzadt hajadat kisöpröm a homlokodból. Melletted alszom, szükséged van rám, kérded is, hogy ugye nem hagylak el soha...?
Megdöbbenek és megölellek. Nem. Nem tudlak, soha nem is tudnálak: te vagy én, én vagyok te, elválaszthatatlanok és örökre egyek. Együtt dobog a ketyegőnk, száz-ezer-százezer közül is felismerném az illatod, a hangod, a szempillád.
Együtt fordulunk, együtt ébredünk, élünk a mindennapokban ünnepként. Mert Te vagy nekem.
Nagyon szeretlek, kisfiam.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése