Ő az oka, hogy megszerettem a mexikói kaját. A koriandert is. Időről időre visszamegyek az arribába, és pukkadásig eszem magam. A quesadillas, mint olyan, bekerült az álmaimba. (Nem vagyok biztos benne, hogy ebben a mondatban nem túl sok-e a vessző).
Ismertük egymást már akkor is, amikor Barnabást vártam, és volt nálunk abban az ominózus házibuliban, amikor
1., még nem volt a pocakomban Gergő
2., uborkás üvegből ittuk a white russiant
3., megtudtuk, hogy a hidegtől nem lehet megfázni
4., magnóról szólt a zene
5., minden partvisnyél egy gitár volt
6. Medve beesett a karosszék mögé
7., "inkább csak hörögjünk"- mondta Péter, amikor soook nagyon részeg férfi összekapaszkodott a nappalink közepén pogózni, és üvöltötték a mittudoménmilyen számot, és nem tudták a szöveget.
Klaudia ennek megfelelően Guitar Valley-be címezte a kis pakkot:)
Hát így. Hogy "szép és trendi" legyek a kemók alatt is. Mikor kinyitottam, a szívem úgy megtelt, hogy azt hittem, szétrepednek a bordáim - minden darabja telitalálat, egy aprócska boldogság.
Igen, ez az a szín. Ez lesz rajtam mindig, amikor kemóra megyek. A kezelés előtti rituáléhoz tartozik majd, sok egyéb mással együtt. Tulajdonképpen az apacsok is rituális arcfestéssel indultak háborúba... Én is ezt teszem majd.
És nyerni fogok, Drágáim, nyerni fogok!!!
2013. augusztus 29., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése