2014. április 11., péntek

Megyünk a Balcsira.

Vendégségbe.

Ádám édesanyjának a férjéhez. Az értelmi szerző Ádám nagymamája, aki csü-tör-tö-kön kitalálta, hogy márpedig

1., vagy odamegyünk, és jó lesz
2., vagy nem megyünk oda, de akkor a Sátán pöcsén vagyunk pattanások, és őt aztán so-ha többé ne hívjuk  Mertőegymagányosidősasszony. Akinekkitudjamennyivanhátra.

Mi pedig kussolunk.

Persze, lehet ilyenkor jól megmutatni, hogy mi aztán nem állunk be a sorba, nekünk megvan az életünk, velünk nem lehet packázni...!
De.
Lehet:).
Mi egy igazi beszari brigád vagyunk (csak nem úgy látszik), és ilyenkor rendszerint a kisebb ellenállás irányába mozdulunk - nos, majdnem mindig.

- Mit vigyünk?
- Semmit, csak magatokat.

Hosszú évek tapasztalatai alapján ez az a fajta semmi, ami azt jelenti, hogy "Nem tudom, találd ki, lepj meg, brillírozz! Vegyél le a lábamról! Teljesítsd minden sóhajom!" szóval igen, jól érted.
Bármelyik ókori keleti despota vinnyogva bújna el, ha meglátná a nagyit. Sőt, hallottam egy jobbat valamelyik reggel a rádióban, miszerint "ha a nagyanyám játszott volna a Terminátor 1-ben, akkor nincs Terminátor 2, mert mindenkit kipusztít". Na a miénk is ilyen.

Szóval a semmi:


  • 1 üveg sangria
  • 1db 24 szeletes oroszkrém torta
  • 1 tepsi medvehagymás-káposztás kifli
  • 1 tepsi medvehagymás-rózsaborsos káposztaropogós (igen, jól érzed. medvehagyma és káposzta volt itthon)
  • 1 kiló pácolt tarja (na abból én nem eszem)
  • 1 üveg bor a ház urának
  • házi lekvárok, kekszek, kakaós sütemény
  • némi saláta (majonézes és balzsamecetes-olajos változatban is)
  • málnaszörp (nyírfacukros)
Így. Iszonyú fáradt vagyok még akkor is, ha a lekvárokat és a szörpöt csak a nagy kamrából kellett felhozni.
És a legjobb: mindezt azért, hogy a házigazda bután nézzen ránk, merthogy ő kábé 120 fős lakodalomra főzött (nem viccelek, ilyenkor több kiló hús, háromféle köret, hidegtálak, sütemények), de nem baj, a nagyiért mindent, márpedig neki megéri az a 0,000002mp, amíg büszkén átsuhan az arcán, hogy na tessék, ilyenek ezek a gyerekek, pedig mond-tam, hogy sem-mit ne hozzanak, de kac-kac, ezek a gyerekek márcsak ilyenek. Mert íííííígy szeretnek engem. Ííííígy ünnepelnek engem.
Semmit. Haha.
Nem, nem akarod tudni, milyen volt az a Húsvét, amikor komolyan vettük. Szibériában monokiniznél inkább, minthogy bevállald azt a fagyos klímát. 
.................

A legszuperebb az lesz, hogy mindkét gyerek köhög, nyűgös, bár szerencsére nem komoly: Barnabásnak az asztmája makacskodik, Gergő meg szerintem csak részben köhécsel valami betegségszerűtől, de nagyobb részben a nyálától fuldoklik.
Egyébként még mindig Unifogis a varázsneve: egy foga van, amire aztán bármit rászúr (piskóta, almadarab, banánkarika) és úgy szállítja négykézláb.

.................

Mindegy, majd nagyot sétálunk, elvisszük a gyerekeket oda, ahol összeházasodtunk, én majd jól bőgök, lefotózom a fiúkat meg magamat, és majd elmerengünk, hogy hú, már hat éve, és hú, menyi dolog történt.

És én majd megint sírok. (Ez a hobbim. Most váltok a pofozkodásról erre. Igen, még mindig bánt.)

.................

Jött néhány régi-újra felfedezett illat a repertoáromba, de még várok néhányat, majd jól összegyűjtöm, aztán beszámolok.
.................


Vicces, vicces kis hétvége lesz.

Hát még a jövő hét: szóljanak a fanfárok, peregjenek a dobok: megrendeltük a konténert a lomtalanításhoz.
Nyolc köbmétert. A konténerek között ez a jumbo jet, a hummer, a godzilla. A brutál nagy.

A szabály a következő: csak az marad, amire mindketten azt mondjuk, hogy marad (ennyire már ismerjük egymást. Én is őt, ő is engem. Nyilván nem bökdösök rá a nagyapjától örökölt lopótökre!/hajócsavarra!!/petróleum lámpára!!!, de pl. a házzal örökölt, gyufából készített, de már törött country falunak mennie kell. Meg a törött lábú bieder széknek is (nemcsak a lába törött, az ülés is keresztbe.)

Meg a régi olajoskannának (majd gyűjtjük bele az esővizet! aham...) Meg van az a régi ágytámla - majd jó lesz a... nem. Nem lesz jó. Két éve elő se került. Kukaaaa.

Szóval a szabály az, hogy 2 igen kell az igenhez, és mindenkinek 3+1 vétó joga van, tehát ha én azt mondom, hogy kell az a kurva szalmakalap, mert hiába égettük ki bemojitózva a tetejét cigivel (???? Jesssssszusom, mintha egy másik univerzumban lett volna), mégiscsak a nászúton kaptam. 

Két igen az igen, egy nem az már nem, és 3+1 vétó jog.

Izgalmas lesz:))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése