2015. május 28., csütörtök

Bionom bolt tapasztalat

Fáradt voltam, nagyon-nagyon fáradt és kialvatlan. Gergő beteg, itthon van, nem igazán találjuk, hogy mitől lesz jobban, nem annyira volt hatásos ez az antibiotikum kúra sem.
Mindkét gyerek velem volt, hajnalban keltünk és már csak vonszoltuk magunkat (és egymást), amikor úgy döntöttem, hogy lekanyarodok a Váci útról és elmegyek Antal Vali Bionom bioboltjába. Rengeteg termékkel szemeztem, az itthoni bevásárló kosárba 54.000Ft értékben tettem cuccot, de mivel azt írják, hogy szívesen segítenek, gondoltam személyesen mégiscsak jobb.

Köszöntem, fáradtan mosolyogtam, majd kérdeztem.

Hosszú antibiotikum kúra után vagyunk, valami tüdőregeneráló, roboráló, erősítő terméket szeretnék, és erre és erre gondoltam...

És akkor megkaptam mindent. A fejingatást, fejcsóválást, meg hogy biztos a gyerek lelke beteg. Mert 7 éves korunkig lelki köldökzsinór van köztünk, így beteg a gyerek lelke, attól köhög. Nem orvos kell ide, hanem kineziológus, addig nem is ajánlana semmit.

Tapintatosan és többször említettem, hogy köszönjük, a lelki részén túl vagyunk, illetve köszönjük, de a diétánk is be van állítva, és hogy igen magas tudományos körökből igen alaposan figyelnek ránk. Igen, tisztában vagyok a lelki vetületekkel, a blokkokkal, a táplálkozással, a környezettel. MOST konkrét TERMÉKKEL kapcsolatban lenne kérdésem.

De nem, ezzel semmire nem mentem. Az másik lány ugyan cuki volt, és próbált választ adni a kérdésemre, de a Nagyon Okos Tanácsadó hajthatatlan volt, és Bach virágcseppeket, érzelmi biztonságot és kineziológust ajánlgatott. 

Nos, szemmel láthatóan túlságosan labilis vagyok egy kurva kakukkfű kivonathoz. 

Nyilván az sem segített sokat a megítélésemben, hogy többször rászóltam Barnabásra, hogy hagyja azokat a kicsi fiolákat, mert törékenyek, illetve hogy pisilés után mosson kezet. Összenéztek, a NOT fel is sóhajtott, én pedig vonszoltam Gergőt, és már majdnem leültem a gép elé, hogy bejelentkezek és itt hagyom azt a kurva nagy rakat pénzt a kiszemelt dolgokért, amikor egyszercsak menekülhetnékem lett.

Inkább itthonról adom le a rendelést.

------------------------------

Értetlenül állok egyébként mindig az ilyen emberek előtt. 

Szerintem minél nagyobb viharból mászik ki az ember, annál biztosabb abban, hogy semmire nem tud tuti megoldást ajánlani, csak a saját példáját tudja bemutatni, megmutatni, hátha valaki ki tudja belőle mazsolázni a számára releváns információt.
Minél többet tudok, minél nagyobb összefüggéseket látok, annál jobban tudom, hogy semmit sem tudok.

A lány pökhendi volt, lekezelő, és szánakozó, mindezt ugyan nagyon szofisztikáltan, egyetlen szemvillanással, fejcsóválással, rosszalló mosollyal hozta a tudtomra, de akkor is rosszul esett.

------------------------------

Meg tulajdonképpen ha már ki ment messzebbet játszunk, kávét folyatok a seggembe. Olyan ez, mint a royal flush: mindent visz, basszameg :D

2 megjegyzés:

  1. Nekem sincs jó tapasztalatom a bolttal. Kezdjük ott, hogy alig találtam meg, mert ugye tábla az hülyeség, és neked azt tudnod kéne, hogy be kell menni a gyárudvarnak látszó kapun, és a kis ficakban ott a bolt. Én tudtam mit akarok, és nem kérdeztem, de a fogadtatás hasonló volt. Mivel már sötét volt, mikor odaértem nem éreztem magam túl nagy biztonságban. mondtam is a nőnek, hogy legközelebb inkább otthonról rendelek, mert gáz a környék. Erre az általad már ismertetett mosolyka volt a válasz. Egyébként a vásárolt termékekben is csalótam. Az egyiktől konkrétan puffadok, és hasmenésem van. Tuti, hogy attól, leteszteltem. Persze nincs rajta ilyen mellékhatás, és az antalvali.com-on sem kaptam rá választ, hogy miért okozza ezt. Hiába, akérmennyire segítő a szándékuk, azért ez nekik mégiscsak üzlet. A nagy méregtelenítést pl. az összes ajánlott (egyébként kb. 60 e ft értékű) kiegészítő nélkül csináltam eg, és nem hiányzott semmi.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ez az antalvali-jelenség egy erőszakos, buta, félinformációkból felépített szekta. :/

    VálaszTörlés