ezzel az egésszel kapcsolatban.
Talán akkor, amikor elindult ez a lavina, akkor kellett volna a fülemet befogva sikítanom.
Elmondani, hogy hé, én tartom a diétát, tökéletesen betartom, így a májértékeim a megengedett szint egyharmadán vannak, és majdhogynem minden értékemről elmondható ugyanez.
Jól működik a testem. Erős vagyok. Tiszta a tekintetem, tiszta a bőröm, nem vagyok olyan fáradékony, amilyennek a papírforma szerint kellene lennem.
---------------------------------------------
A férjem szerint pedig:
- Te egy Nyuszkó vagy, Nyuszkó. A Nyuszkók nem Medvék és nem farkasok vagy oroszlánok. Nem bömbölnek, nem harcolnak, nem ordítanak, hogy NEM, ez NEM LEHET, hanem csendben (és az orrukat mozgatva) meglapulnak és várják az elkerülhetetlent.
---------------------------------------------
Pedig éreztem. Persze, amúgy nyúl módjára nem ÉREZTEM, hanem csak úgy csendben é-rez-tem, hogy ott pislákol az a fény.
Nem hallgattam rá az első szülésemnél, nem hallgattam rá sorsdöntő pillanatokban és igazán nem hallgattam rá most sem.
Igaz, hangosabb volt, mint eddig. Már nem könyörgött, hogy nyugodjak meg, egyszerűen a fülembe cincogta, hogy "ez nem így van" meg hogy "hülye vagy, hogy itt idegeled magad a józan ész és a belső hang ellenére?"
----------------------------------------------
Nem vagyok egy nagy holisztik-fantasztik Manci, de valószínűleg nem tanultam meg eléggé,
1., hogy érdemes bátran élni, mert másképp nem lehet.
2., hogy a testem tényleg varázslatot munkát végez, ha jól bánok vele: gyógyul, épül, dolgozik
3., hogy nem szabad újra és újra megkérdőjelezni magam azért, mert egyszer elbuktam.
4., ennyi, az a titok, hogy nincs több titok. Teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy mit mond ma a csontizotóp.
Igaz.
VálaszTörlésAzért leírod? Jó látni itt feketén-fehéren.
Jippiájéé!
TörlésMár láttam!
Egészségedre! :-)