Felemás érzések kavarognak bennem

ezzel az egésszel kapcsolatban.

Talán akkor, amikor elindult ez a lavina, akkor kellett volna a fülemet befogva sikítanom.

Elmondani, hogy hé, én tartom a diétát, tökéletesen betartom, így a májértékeim a megengedett szint egyharmadán vannak, és majdhogynem minden értékemről elmondható ugyanez.

Jól működik a testem. Erős vagyok. Tiszta a tekintetem, tiszta a bőröm, nem vagyok olyan fáradékony, amilyennek a papírforma szerint kellene lennem.

---------------------------------------------

A férjem szerint pedig:

- Te egy Nyuszkó vagy, Nyuszkó. A Nyuszkók nem Medvék és nem farkasok vagy oroszlánok. Nem bömbölnek, nem harcolnak, nem ordítanak, hogy NEM, ez NEM LEHET, hanem csendben (és az orrukat mozgatva) meglapulnak és várják az elkerülhetetlent. 

---------------------------------------------

Pedig éreztem. Persze, amúgy nyúl módjára nem ÉREZTEM, hanem csak úgy csendben é-rez-tem, hogy ott pislákol az a fény. 

Nem hallgattam rá az első szülésemnél, nem hallgattam rá sorsdöntő pillanatokban és igazán nem hallgattam rá most sem.

Igaz, hangosabb volt, mint eddig. Már nem könyörgött, hogy nyugodjak meg, egyszerűen a fülembe cincogta, hogy "ez nem így van" meg hogy "hülye vagy, hogy itt idegeled magad a józan ész és a belső hang ellenére?"

----------------------------------------------

Nem vagyok egy nagy holisztik-fantasztik Manci, de valószínűleg nem tanultam meg eléggé, 

1., hogy érdemes bátran élni, mert másképp nem lehet.

2., hogy a testem tényleg varázslatot munkát végez, ha jól bánok vele: gyógyul, épül, dolgozik

3., hogy nem szabad újra és újra megkérdőjelezni magam azért, mert egyszer elbuktam. 

4.,  ennyi, az a titok, hogy nincs több titok. Teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy mit mond ma a csontizotóp.