Néhány dolog, amit biztosan megtanultam akkor, mikor majdnem elvesztettem az életem.

1., Te TE vagy én pedig én. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma szövettan, szervezet, reakció, sejtállomány. Nem vagyunk egyformák.

2., Ebből egyenesen következik, hogy ami az egyik embernél működik, van, hogy a másiknál nem működik. (szakadjunk el a szövettantól, legyen gyereknevelés, átmegyünk-e minden vasárnap anyósékhoz, vegyünk-e nagytestű kutyát stb.)

3., Ebből pedig az következik, hogy soha nem lehet olyat mondani, hogy "csináld ezt". Olyat lehet csak, hogy "szerintem érdemes megpróbálni, hogy..." vagy "próbáltad már valaha a .... ? mert érdemes megpróbálni".

4., de azt is csak halkan.

5., vagy ha kérdeznek.

6., és akkor sem kötelező (pont két napja talált meg valaki azzal, hogy beteg ÉS lefeküdne a féltestvérével. WTF??)

7., ha elmondod, hogy Te hogy csinálod, hogy csinálnád, akkor nem tartozol magyarázattal, hogy miért úgy

8., megindokolhatod, de nem kell megmagyaráznod (miért úgy esznek a gyerekek is, mintha betegek lettek volna, miért hoztam el az állami óvodából a gyereket, miért van pillanatragasztó az éjjeliszekrényemen, miért szeretem a Rocky filmeket vagy miért kereteztem be és tettem ki a falra a gyerekeim első cipőit.

9., nincs bizottság, ami elbírálná, hogyan élj.

10., ha ezt megérted, szabad vagy.